113. Amikor Helena felől kérdezősködtem a papoktól, ezt válaszolták. Miután Alexandrosz elrabolta Helenát Spártából, hazafelé indult, de hajóját a kedvezőtlen szelek az Égei-tengerről az Egyiptomi-tengerre térítették, s mivel a vihar nem csillapodott, elérkezett a Nílus ma kanóboszinak nevezett ágánál fekvő Tarikhéiába. Itt a parton ma is áll egy Héraklész-szentély, s ha valamely, urától megszökött rabszolga ide menekülve szent jeleket rajzol a testére és az isten oltalmába ajánlja magát, senki sem nyúlhat hozzá. Ez a szokás az ősidőktől fogva egészen az én koromig megmaradt. Mikor Alexandrosz néhány szolgája megtudta, milyen szokás fűződik a templomhoz, elszöktek tőle, könyörögve az isten oltalmába ajánlották magukat, s ártó szándékkal megvádolták Alexandroszt. Elmondták sorra, hogy mi történt Helenával, s hogy Alexandrosz milyen jogtalanságot követett el Menelaosszal. Mindezt a papoknak s a Nílus-deka felügyelőjének, Thónisznak ondták el.
114. Ez a Thónisz alighogy végighallgatta őket, sietve követséget küldött Memphiszbe, és azt üzente Próteusznak: "Egy teukrosz férfi érkezett ide, aki gyalázatos tettet követett el Hellasz-ban. Elcsábította vendéglátója feleségét, magát pedig azasszonnyal és sok kinccsel együtt a szelek erre a partra hajtották. Hagyjuk-e őt bántatlanul elhajózni, vagy fogjuk el, mindazzal együtt, ami az övé? "Erre Próteusz a következőt üzente vissza: "Ezt az embert, bárki légyen is ő, ha egyszer vendéglátójával ilyen gyalázatosan viselkedett, fogjátok el és vezessétek elém, hadd halljam, mit fog mondani."
115. Mikor Thónisz megkapta az üzenetet, elfogatta Alexandroszt, hajóit visszatartotta, s azután őt magát, Helenát meg a kincseket és a szökevényeket Memphiszbe kísértette. Miután megérkeztek, Próteusz megkérdezte Alexandroszt, kicsoda ő és honnan jött. Erre Alexandrosz elsorolta egész nemzetségét, megnevezte hazáját, s elmesélte útját a tengeren. Próteusz azonban arról faggatta tovább, hogy honnan szerezte Helenát, mire Alexandrosz zavaros beszédbe kezdett, és nem mondta meg az igazat, de szolgái leleplezték, s előadták, hogy milyen jogtalanságot követett el. Végül Próteusz a következő szavakkal közölte döntését: "Ha nem volnék büszke rá, hogy egyetlen idegent sem öltem még meg, akit a szél országomba hajtott, én állnék rajtad bosszút hellén vendéglátód helyett, hitvány gonosztevő, aki a vendégbarátságot gyalázattal viszonoztad. Megkörnyékezted vendéglátód feleségét, de ezzel sem érted be: elcsábítottad, és magaddal vitted. Sőt, neked ez sem volt elég, vendéglátód házát is kifosztottad, úgy érkeztél hozzánk. Bár arra büszke vagyok, hogy idegent soha meg nem ölök, azt még-sem tűrhetem, hogy magaddal vidd az asszonyt és a kincseket. Megőrzöm őket hellén vendég-látód számára, míg ide nem jön értük. Neked és útitársaidnak pedig megparancsolom, hogy három napon belül induljatok el a földemről, s menjetek, amerre a szemetek lát, mert ha nem, úgy bánok veletek, ahogy ellenséggel szokás."
116. Így került a papok elbeszélése szerint Helena Próteuszhoz. Véleményem szerint Homérosz is ismerte ezt a történetet, de mivel nem illett jól eposzába, mint a másik hagyomány, amelyet felhasznált, ezt mellőzte, bár tudtunkra adja, hogy ismeri. Ez kiviláglik az Iliasznak abból a részletéből, még ha máshol nem is utal rá, amelyben elmondja Alexandrosz bolyongásait, miképp hányódott, miután Helenát elrabolta, és hogy a phoinikiai Szidónba is eljutott. Erről pedig a Diomédész vitézségét leíró részben szól, ekképp:
"...sok hímzett köntös volt ott, kezeműve a szidón nőknek,
az isteni képű Alexandrosz kiket egykor
Szidoniából hurcolt el tág tengeri úton,
hol Helenét is hozta, a legfelsőbb atya lányát."
S az Odüsszeiában is utal rá e sorokkal:
"Zeusz lányának ilyen hűvös szere volt, okos ésszel
elkészítve, amit Polüdamna adott, felesége
Thónnak, egyiptomi nő, hol a termőföld az ilyenben
legdúsabb: sok a hasznos fű ott és sok a gyilkos."
S hasonlóképpen mondja Menelaosz Télemakhosznak:
"Bár hazavágytam, az istenek ott-tartottak Egyiptom
nagy folyamán, mert áldozatot bemutatni feledtem."
E szavakkal világosan érezteti: tudott arról, hogy Alexandrosz bolyongása során Egyiptomba is eljutott. Hiszen Szüria Egyiptommal határos, s a Szidónt birtokló phoinikiaiak Szüriában laknak.
118. Amikor megkérdeztem a papoktól, hogy üres fecsegés-e vagy sem, amit a hellének a trójai háborúról beszélnek, azt felelték,hogy kutatásaik során magától Menelaosztól hallották a dolgot. Mert Helena elrablása után hatalmas hellén had érkezett teukrosz földre, hogy Menelaosznak segítséget nyújtson. S miután kikötöttek, majd tábort vertek a szárazföldön, követeket küldtek Ilionba, akik között ott volt maga Menelaosz is. Ezek Ilionba érkezvén vissza-követelték Helenát és a kincseket, amelyeket Alexandrosz elrabolt, sérelmeikért pedig elégté-telt kívántak. De a teukroszok akkor is és később is – esküvel vagy eskü nélkül – azt állították, hogy sem Helena, sem a kincsek nincsenek náluk, hanem mind Egyiptomban, és méltánytalan, hogy ők adjanak elégtételt azért, ami Próteusznak, Egyiptom királyának a birtokában van. A hellének azonban úgy vélték, hogy csak gúnyt űznek velük, és addig ostromolták a várost, amíg be nem vették. De mikor a falak bevétele után sem bukkantak rá Helenára, s ugyanazt mondták nekik, mint az első alkalommal, végre elhitték az első állítást, s magát Menelaoszt küldték el Próteuszhoz.
119. Miután Menelaosz Egyiptomba érkezett, felhajózott Memphiszbe, s ott a valóságnak megfelelően elmondta, mi történt. Igen szívélyesen fogadták, és sértetlenül visszakapta Helenát valamennyi kincsével együtt. S noha így bántak vele, Menelaosz gyalázatosan viselkedett az egyiptomiakkal. Mert útnak indulását kedvezőtlen időjárás gátolta, s minthogy ez sokáig tartott, istentelen cselekedetre szánta el magát: elraboltatta és feláldoztatta egy ottani ember két gyermekét. Mikor e tette kitudódott, fellángolt ellene a gyűlölet és üldözőbe vették, de ő hajóival Libüába menekült. Hogy innen aztán merre vette útját, azt az egyiptomiak már nem tudták. A papok azt mondták, hogy részben kutatásaik alapján, részben azért tudják ilyen pontosan az eseményeket, mert náluk történtek.
120. Ezt mesélték az egyiptomi papok, s én magam is elhiszem, amit Helenáról mondtak. Csak annyit fűzök hozzá, hogy ha Helena Ilionban lett volna, visszaadták volna őt a helléneknek, akár beleegyezik ebbe Alexandrosz, akár nem. Hiszen sem Priamosz, sem a többi rokon nem lett volna olyan esztelen, hogy gyermekeiket és városukat saját maguk sodorják ilyen veszedelembe, pusztán azért, hogy Alexandrosz Helenával együtt élhessen. Sőt, ha kezdetben másként gondolkoztak volna is, később, mikor a hellénekkel vívott harcokban olyan sok trójai vesztette életét, s nem volt olyan csata –ha ugyan hinni lehet a költőnek –, amelyben Priamosznak ne esett volna el két, három vagy még több fia is, azt hiszem, Priamosz még akkor is visszaadja Helenát a helléneknek, ha ő maga élt volna is vele, csak hogy kikerülje a népét fenyegető csapásokat. Máskülönben az öreg Priamosz halála után nem Parisz örökölte volna a királyi trónt, hanem Hektór, aki nemcsak idősebb volt, de sokkal méltóbb utódja is Priamosznak. S amúgy sem illett volna, hogy Hektór az uralmat vétkes testvérének engedje át, aki annyi tömérdek veszedelmet zúdított őreá, magára s valamennyi trójaira. Ők tehát nem is adhatták volna vissza Helenát, de hiába mondtak igazat, az akhájok nem hittek nekik. Mert – hogy saját véleményemet is kimondjam – az isten rendelte így a dolgot, és döntötte őket teljes pusztulásba, hogy nyilvánvalóvá tegye az egész emberiség előtt: a nagy vétkeket nagy büntetéssel torolják meg az istenek. Erről a dologról ez a véleményem.
Hérodotosz - Görög-perzsa háború - II. könyv
