- Ma még vakmerő vállalkozás az Atlanti-óceán átrepülése. – A nyílt tengeri repülőgép-kikötők terve végre kivitelre kerül.
– Az első repülőgép-kikötőt New-York és a Bermuda-szigetek között fogják fölállítani. – Kikötővonalak és kikötőhálózatok a világtengereken.
A szakemberek még tíz évvel ezelőtt is úgy vélekedtek, hogy az igen nagy távolságokra való repülésnél csaknem kizárólag a léghajóké az elsőség s a légi közlekedés főútvonalain léghajók fognak közlekedni, míg a kitartó repülésre kevéssé alkalmas repülőgépek a légi közlekedés vicinálisai lesznek. Különösen a tengerentúli forgalomban szánták a léghajóknak a kizárólagos szerepet, mert elegendő üzemanyagot tudnak magukkal vinni, hogy leszállás nélkül is átrepüljenek az óceánokon át az egyik világrészből a másikba.
A repülőgép fejlődése azonban időközben rohamosan előrehaladt s ma már kétségtelen, hogy a repülőgép nem fog második helyre szorulni a légi közlekedésben. Mióta a repülőgépek teljesen fémből készülnek s a rájuk szerelt motorok számát és ezzel nagyságukat és teherbíró képességüket tetszés szerint fokozni lehet, a repülőgép a tengerentúli forgalomban is alkalmas közlekedési eszközzé vált. A lassan haladó nagy léghajókkal szemben megvan az egyik előnyük, hogy sokkal gyorsabbak s a gyorsaság a legfontosabb minden közlekedési eszköznél.
Valószínű, hogy a repülőgép és a léghajó vetélkedéséből is a repülőgép kerül ki győzelmesen, mert a léghajó gázzal töltött hatalmas teste mozgás közben nagy súrlódási felületen érintkezik a levegővel, aminek a lassúbb mozgás a következménye. Kétségtelen azonban az is, hogy ma még a Zeppelin biztosabban vállalkozhatik tengerentúli repülésre. Mióta Lindberg három évvel ezelőtt elsőnek repülte át az Atlanti-óceánt , s a 6 ezer kilóméternyi utat New-York és Párizs között 33 óra alatt tette meg, többen is sikerrel megismételték vakmerő útját.
Merész vállalkozásuk azonban korántsem bizonyította be, hogy a repülőgép most már elég megbízható eszköze a tengerentúli közlekedésnek. Ellenkezőleg, éppen az bizonyult be, hogy a repülőgép közbeeső leszállás nélkül nem teheti meg teljes biztonságban az Európát és Amerikát elválasztó 5 ezer kilóméteres utat.
Legelőször Defrasse francia mérnök tervezte meg az óceán vizén úszó repülőgép-kikötőket. Defrasse terve szerint a 450 méter hosszú és 250 méter széles úszó szigetek vízbefúródó csavarjaikkal mozogni is tudtak volna a tengeren. Tulajdonképpen óriási tengeri hajók volnának, de 200 millió aranyfrankba kerülnének darabonként, s megépítésükre senki sem mert vállalkozni.
Utána amerikai mérnökök feküdtek neki a kérdés megoldásának s egyre-másra tervezték meg az óceán vizére építendő repülőgép kikötőket, de ezek a tervek sem nyerték meg az ilyen vállalkozásra hajlamos pénzügyi szakemberek tetszését. Legtöbbjüknek az volt a hibája, hogy szintén óriási hajókat terveztek, amelyek a nagy tengeri viharok idején nemcsak helyüket nem tudták volna megtartani, hanem még maguk is könnyen a viharok áldozataivá válhattak volna. A rajtuk elhelyezett sokféle berendezés ugyanis sok támadási felületet nyújtana a szeleknek.
Végül több mérnök közös terve megnyerte Morgan amerikai bankár tetszését, aki a terv megvalósítására is vállalkozott. A terv szerint a repülőgép-kikötő 330 méter hosszú és 100 méter széles lapos felület lesz, amelynek csak két oldalán lesz egy-egy épület. Az egyik oldalon a hangárok csarnoka a leszálló repülőgépek számára, a másik oldalon pedig egyszerű kivitelű, de mégis kényelmes szálloda az utasoknak és láakóhelyek a kikötő személyzete részére. A hangárcsarnok mellé kerülnek az elektromos áramot előállító gépek, a bentin- és olajtartályok, valamint a javítóműhelyek a leszálló repülőgépek hibáinak, sérüléseinek kijavítására. A kikötőről hat nagyerejű fényszóró veti sugarait az ég felé, hogy a repülők már nagy messzeségből megláthassák a biztos, nyugodt kikötőhelyet.
A repülőgép-kikötő 32 úszótalpon nyugszik, amelyek 50 méter mélyen süllyednek a vízbe, de 25 méter magasra emelkednek a víz tükre fölé. Talpainak nagy mélységre való lesüllyedése biztosítja, hogy a kikötőt a hullámok nem dobálják ide-oda, mert a tengernek csak a felszíne hullámzik, de már 50 méter mélységben, ameddig a kikötő talpai lenyúlnak, a tengervíz teljesen mozdulatlan. A kikötő mozdulatlanságát különben más módon is biztosítják: talpairól hosszú láncokon függő súlyos acélhálót süllyesztenek a tenger fenekére, amivel sikerült megoldást nyer a lehorgonyzás nehéz kérdése. Ez pedig nagyfontosságú a kikötők használhatósága szempontjából, mert a nagy viharok idején, mikor a kikötőkre legnagyobb szükség van, nem sok hasznukat vehetnék a repülők, ha azokat is ide-oda dobálná a vihar.
Amerika és Európa között nyolc ilyen repülőgép-kikötőt akarnak fölállítani. Az elsőt New-York és a Bermuda-szigetek között helyezik el. Kicsinyített mintája már elkészült és az egyik nagy amerikai gyár, az „Armstrong-Seadrome-Development Corporation” már hozzá is fogott az első repülőgép-kikötő elkészítéséhez s a jövő évben fölállítására is sor kerülhet. Amennyiben az első kikötő beválik, gyors egymásutánban a többit is megépítik s rövidesen elérkezik az ideje, mikor az Amerika-Európa közötti semmivel sem lesz veszedelmesebb vállalkozás, mint akármelyik hosszabb légiút a szárazföld felett. A repülő szabadon választhatja meg, hogy egyfolytában, leszállás nélkül teszi-e meg a hosszú utat, vagy pedig igénybeveszi valamelyik repülőgép-kikötőt, ha gépjének alapos átvizsgálására és a szükséges üzemanyagok pótlására volna szüksége. Valószínű ugyan, hogy a repülőgépek gyorsasága a közeljövőben rohamosan növekedni fog, de a kikötők még ebben az esetben sem válnak fölöslegesekké, mert üzemzavarok, motorhibák mindig előállhatnak s a repülőknek nagy megnyugvást fog adni, ha könnyen elérhető távolságban megkapják mindazt a segítséget, amelyre szükségük van.
A fürge repülőgépek ezzel teljes győzelmet aratnak a nehézkes léghajók fölött, amelyek végül a mai tehervonatok szerepét fogják átvenni, s a nagy terheknek nagy távolságokra való szállítását fogják lebonyolítani.
(1930.)
