Formálódó erő IV.

Nagybátyja, Karl Bölcke lelkész, kis írásában, amiben unokaöccsével kapcsolatos emlékeit foglalta össze, mesél egy tornabemutatóról, amit a fivérek szüleik ezüstlakodalmára szerveztek. Megtakarított pénzükből a kertben felállíttattak egy fémből készült nyújtórudat.

„A fénypont az volt, mikor Oswald, a tizennyolc esztendős ifjú, hatalmas ugrást hajtott végre. Lélegzetelállító, ugyanakkor csodálatos látvány is volt, ahogy a fiatal, hajlékony test a rúdra lendült és azon pörgött-forgott, mintha ez lenne a világ legkönnyebb és leginkább magától értetődő teljesítménye. Nem tudom elfeledni ezt a nagyszerű élményt”.

Az úszáshoz hasonló gyorsasággal vált Oswald Boelcke félelmet nem ismerő hegymászóvá is. Először tizenhét évesen mehetett az Alpokba, atyja, a lelkes alpinista felügyelete alatt. A tuxi térségben – ahogy az apa beszámolt róla – Lanersbach felől nagyszerű túrákat tettek, amik az ifjú számára annál érdekesebbek voltak, minél nehezebben megmászható csúcsokra indultak. Fiatal lelke csak akkor repesett az örömtől, ha veszélyes helyzetbe került. Édesanyja számára felejthetetlen volt, amikor a lejjebb fekvő Krieralpéról figyelte, ahogy a Hátsó-Tuxnál lévő Höllenstein sziklacsúcsának megmászását követően a laza kövekkel teleszórt meredélyen fia boldogan, hatalmas léptekkel száguld lefelé, majd óvatosan hátramaradó atyját és Martin öccsét az első kis tisztáson fejen állva, nevetve várja be.

Dr. Johannes Werner - Boelcke. Der Mensch, der Flieger, der Führer der deutschen Jagdfliegerei. 1932.  

Kapcsolat

  • Disciplina Kiadó
  • 7623 Pécs
    Rét u. 45.
  • Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Bejelentkezés

Facebook

Copyright 2015 © Disciplina Kiadó | Minden jog fenntartva.
Scham Industries Duvinet