A vörös szín
Épp ekkor tudtuk meg, hogy az angolok vérdíjat tűztek ki a bátyám fejére. Minden pilóta könnyedén felismerte, mert akkoriban egyedül ő repült vörösre festett géppel. Ezért már hosszú ideje azt szerettük volna, hogy századunk minden masinája ebben a színben pompázzon, s kérve kértük a fivéremet, járuljon hozzá, hogy ne csak ő legyen ennyire feltűnő. Teljesült a kívánságunk, mert már amúgy is méltónak bizonyultunk számos légi győzelmünkkel a vörösre. Ahogy mindenki tudja, ez a szín bizonyos arroganciát fejez ki. Eléggé feltűnő is. Következésképp valamit fel kellett mutatni hozzá. Végül büszkén vettük szemügyre vörös madarainkat. A fivéremé vérvörös volt, s mindannyiunké rendelkezett valami eltérő színű megkülönböztető jeggyel. Mivel a levegőben nem láthatjuk szemtől-szemben, ezért ezekről a színekről ismertük fel egymást. Shäfernek például a magassági- és az oldalkormánya, valamint a törzs hátsó része fekete volt, Allmenröderé ugyanott fehér, Wolffé zöld, az enyém pedig sárga. Így lett hát mindenki különböző. Én sárga dragonyosként kaptam ezt a színt. A földről és az ellenfél szemszögéből az egész szerkezet vörösnek látszott, mivel csak kisebb részei voltak más színűre festve. Az arras-i védőütközetek résztvevői láthatták rőt madarainkat, s elégedetten nyugtázhatták teljesítményünket.
Bizonyára vannak, akik felteszik a kérdést: hogy jutott eszébe egyáltalán Richthofen úrnak, hogy a gépét vörösre mázolja? A franciák egy újságcikkben gyerekesnek nevezték. Az okot azonban máshol kell keresnünk. Amikor Manfred a Boelcke-század tagjaként első sikereit elérte, mindig dühítette, hogy az ellenfelei a légi harc során túl korán észreveszik. Ezért különféle színekkel kísérletezett, hátha láthatatlanná tud válni. Például kipróbálta a földszín-szürkét. Odafentről ez egyáltalán nem látható, ha az adott dolog mozdulatlan. Manfred szomorúan ismerte fel, hogy a levegőben viszont semmit sem ér. Nincs olyan varázsköpönyeg, amivel egy repülő láthatatlanná tehetné magát. Ezért aztán, hogy legalább a társai felismerhessék a vezérgépet, a rikító vöröst választotta. Később az angolok elnevezték Le petit rouge-nak, s még más neveket is kapott. Azt hitték, egy Jeanne d’Arc, vagy valami hasonló nő ül benne. Később már barát és ellenség is tudta, kié a vörös gép. Látványa leírhatatlan lelkesedést keltett a fronton lévő csapataink között, az ellenség viszont sokkal kevésbé rajongott érte. Jól ismert párhuzam a vörös posztóval, amit a bika előtt lengetnek a bikaviadalon, hogy eszeveszett támadásba kezdjen. Ugyanakkor itt ez nem egészen állja meg a helyét, mert az angolok, amint meglátták a vörös masinát, bárányokként futottak szerteszét. Így az arras-i ütközetben elég volt csak megjelennie, s láttára az angolok rögtön elmenekültek a vonalaikból.
