Bolko von Richthofen: Hazatérés II.
Az illetékes hatóságok egy Lienhard nevezetű úriembert adtak mellém, aki elsősorban a szükséges formaságok elvégzéséért volt felelős a francia szervekkel, továbbá ő vezényelte le a sírfelbontást is. 1925. november 14-én találkoztam először vele, amikor Amiens-ből Albert-ba érkeztem. E megfontolt és szorgalmas úriember meglehetősen izgatott volt, mivel a francia hatóságok, noha időben értesültek az exhumálás tényéről, sajnos kezdetben nem törődtek semmivel. Némi keresgélés után egy idősebb úrra leltünk, aki altisztként szolgált a háborúban, most pedig a temetőgondnoki állást töltötte be. Az autónkba ültettük, s azon nyomban Fricourt-ba hajtottunk. A német hősi halottak temetője igazán megrázó látványt nyújtott, s az általa keltett benyomásokra nagyon nehéz lenne megfelelő szavakat találni. A temetőgondnok adatai szerint körülbelül hatezer német katona nyugodott itt külön sírokban, míg nagyjából tizenkétezer egy hatalmas tömegsírban. Nemhogy koszorúk, de egyetlen zöld levél sem adott valami bensőségesebb jelleget e szomorú és megható helynek. Csupán a tömegsíron hevert egy pléhkoszorú, amit talán egy anya hagyott ott a bajtársak ezreivel ott nyugvó, életét a hazának áldozó fia emlékére. Harminc különböző temetőből gyűjtötték itt össze a német hősök maradványait a háborút követő első évben. Azonban akkoriban még nem szánták véglegesnek a létesítményt. Időközben a német katonasírok gondozására megalakult nemzeti szervezet átvette a halott harcosok eme végső nyughelyének gondozását is, s remélhetőleg ma már barátságosabb és szebb látványt nyújt.
