Béchamp, 1914. november 2.
Rendre a lövészárkokban heverünk, mint a gyalogság, a franciák kétezer méternyire vannak előttünk. Hosszú távon meglehetősen unalmas ez a helyzet, nem valami nagy élvezet napi huszonnégy órán keresztül csendben feküdni. Időről-időre néhány lövedék érkezik, ez az összes változatosság, amit az utóbbi négy héten tapasztaltam. Kár, hogy nem vehettünk részt a nagy ütközetben. Verdunnél még ötven métert sem mozdult a front hetek óta. Egy felperzselt faluban foglaltunk állást. Wedellel együtt egy olyan házban lakunk, ahol folyamatosan be kell fognunk az orrunkat. Lovagolni csak ritkán, sőt, szinte sohasem tudunk, ezért Antithesis beteg, a rókám pedig halott; futni még kevesebbet lehet, más szóval: egyáltalán nem mozoghatunk. Az evés kapcsán: a jóból is megárt a sok. Engem ugyanis minden hízlal, így most már legalább egy tonna vagyok. Ha majd megint lovasversenyen kellene részt vennem, akkor valami kúrát kell végeznem, hogy visszanyerjem a normális súlyomat. Szerettem volna elhozni az első osztályú vaskeresztet, de erre nem nyílt lehetőségem. A terv az volt, hogy franciának álcázom magam, berohanok Verdunbe, majd ott felrobbantok egy páncéltornyot.
