11. vadászszázad, 1917. január 27.
Biztosan csodálkoztok, miért nem írtam ilyen hosszú ideig. Időközben annyi minden történt, hogy nem is tudom, miről számoljak be. A Douai-ban állomásozó 11. vadászszázad parancsnoka lettem. Nem túl szívesen hagytam el a szeretett Boelcke-századot, de semmit sem ért a tiltakozásom. A 11. majdnem olyan régóta létezik, mint a régi egységem, ám még egyetlen ellenséges gépet sem lőttek le, s a szolgálat itt egyelőre elég kevés örömet nyújt nekem. Tizenkét tisztből áll az alám beosztott kar.
Szerencsém volt. Már az első napon lelőttem a tizenhetedik és a tizennyolcadik áldozatomat is, ám ahogy az utóbbival végeztem, a háromszáz méter magasságban zajló légiharc közepette kettétört a gépem egyik szárnya. Csodálatos módon sikerült anélkül földet érnem, hogy szétzúztam volna magam. Ugyanezen a napon a Boelcke-századból három gép is lezuhant, köztük a kedves kis Immelmann. Nagy kár értük! Nem kizárt, hogy velük is az történt, ami velem. Sajnos nem tudok szabadságra menni, pedig most már nagyon szeretném megmutatni nektek a Pour le Mérite-et.
