1911. 03. 19.
Kedves Szüleim!
Csak ma, vasárnap jutottam el a levélírásig. A két lap is azért néz ki úgy, mert a takarodó alatt kellett megírnom őket. A héten nem volt idő levélírásra, mivel valamennyi napon kemény szolgálatot teljesítettünk: reggel 7 és 8 között eligazítás, 8.30-tól 11-ig gyakorlatozás/kiképzés, azután vissza a körletbe, portörlés, takarítás és evéshez öltözés, háromnegyed 1 körül a kaszinóban, 2.30-tól 5.30-ig megint gyakorlatozás/kiképzés, 6 és 7 között pedig ismét vissza a körleteinkbe. A következő héttől 5 és 6 között már műszaki oktatás lesz, és csak utána jön a takarodó.
Kaszárnyánk csodálatos helyen, a Német Saroknál [1] található, ahol a Mosel a Rajnába ömlik. Gyakorlóterünkről láthatjuk az Ehrenbreitstein erődítményt.[2] Két junkertársammal együtt egy jókora szobát kaptunk, ahol elegendő helyünk van. Korábban kézműves műhely volt, ezért először akkora takarítást kellett rendeznünk, ami anyát is boldoggá tette volna.
Tegnap óta már van méretre szabott egyenruhám is, így nem kell többé „kincstáriban” a kaszinóba mennem. Ott egyelőre eléggé unalmas a számunkra, ráadásul mindenki minket méreget. Kröschel hadnagy, a „zászlósatyánk”, minden apróságra felhívja a figyelmünket, máskülönben viszont nagyon barátságosan bánik velünk. A szolgálat során amúgy egyáltalán nem kerülünk kapcsolatba más tisztekkel, az egész kiképzésünket egy őrmester vezeti.
