Lehetséges a világbéke?
Távirati válasz egy amerikai körkérdésre
(1936)
A kérdést, hogy valaha lehetségessé válik-e a világbéke, csak egy olyan tudós válaszolhatja meg, aki teljes mértékben ismeri a világ történetét. A világtörténet tudósa kifejezés alatt azonban az emberek ismeretét értjük; tudni: milyenek voltak és milyenek lesznek. És ez az, amit a legtöbb ember sosem fog megérteni, hogy amikor a jövő történetére tekint, határozott különbség van aközött, ahogy az ténylegesen történni fog, vagy, ahogy szeretné, hogy történjen. A béke csupán kívánság, a háború pedig tény és a történelem sohasem foglalkozott az ideákkal, vagy bármilyen emberi kívánsággal. Az élet nem más, mint küzdelem növények, állatok és emberek között, küzdelem egyének, társadalmi osztályok, népek és országok között, függetlenül attól, hogy gazdasági, szociális, politikai vagy militáris formában játszódik-e le. Küzdelem a hatalomért, az akarat, a vélemények, a jogok érvényesítéséért, előny vagy haszon szerzéséért, melynek során a legvégső esetben az ember mindig az erőszakot választja. Nevezhetünk egy egyént, aki erőszakot alkalmaz bűnözőnek, egy osztályt forradalmárnak vagy hazaárulónak, egy népet vérszomjasnak, de mindez semmit sem változtat a tényen, attól az még háború marad. Napjainkban, a világkommunizmus1 saját háborúit forradalomnak, idegen népek, gyarmatbirodalmak elnyomása alóli felszabadításának nevezi, és ha az egész világ egy egységes ország lenne, akkor a háborúkat egyszerűen lázadásnak hívnák. Ezek csupán a megfogalmazások közti eltérések. A veszély azonban éppen abban rejlik, hogy napjainkban csak a fehérbőrű népek beszélnek világbékéről, nem pedig a többségben lévő színesbőrűek. Amíg kizárólag egyéni gondolkodók és idealisták elmélkednek ezen, ahogy azt minden korban tették, addig ez semmire sincs hatással. Viszont ha egész népek válnak pacifistává, akkor az a hanyatlásuk egyértelmű tünete. Ezek azonban nem a friss és erős rasszok. Hiszen ez valójában lemondás a jövőről, mivel a pacifista elképzelés egy végső állapotot jelent, ami magának az életnek mond ellent. Amíg fejlődés lesz, addig létezni fognak háborúk is. Amennyiben a fehér emberek2 annyira belefáradnának a küzdelembe, hogy még a kormányaikat sem tudják meggyőzni annak szükségességéről, akkor pont ugyanúgy felajánlanák a világukat a színeseknek, mint ahogy a rómaiak odavetették sajátjukat a germánoknak. A pacifizmus jelentése: átadni az uralmat a született nempacifistáknak3, akik között mindig lesznek fehérek, kalandozók, hódítók, felsőbbrendű emberek is, támogatni őket addig, amíg azok sikeresek tudnak maradni. Ha Ázsiában ma felkelés törne ki a fehérek ellen, megszámlálhatatlan fehér ember is csatlakozna hozzá, pont azok, akik a békébe fáradtak bele. A pacifizmus mindig csak idea marad, míg a háború továbbra is tény, és ha a fehér emberek elhatározzák, hogy nem háborúznak többet, akkor a színesek teszik majd helyettük és válnak ezáltal a világ uraivá.
Oswald Spengler: Reden und Aufsätze. München 1937, 291-293. old.
(Fordította: Tóth Tamás)
1 Kommunista Internacionálé (Коммунистический интернационал), vagy Komintern, aminek kései irányzata (III. Internacionálé) ellen, pont 1936-ban,
hozta létre a hitleri Németország, Japánnal karöltve, az Antikomintern paktumot. (ford.)
2 Az eredeti szövegben „weißen Völker”, azaz fehér népek kifejezés szerepel. A magyar népi hagyományban a nőkre alkalmazzák a fehérnép szót.(ford.)
3 A „Nichtpazifisten” német kifejezés csupán műszóval helyettesítve tartja meg eredeti jelentését. (ford.)
