M.G. Budapest. A harakiri régi japáni öngyilkossági mód, mely a szokás által szentesített ceremóniák közt megy végbe. A mostani mikádó azonban már eltiltotta. A hasfölmetszés ezen neméből a plebejusok ki voltak zárva; az csak a fő- és legfölsőbb nemesség és magasabb bürokrácia előjoga volt. A harakiri vagy önkénytes vagy ráparancsolt öngyilkosság vala s mindkét esetben tisztes, szennytelen halálnem, mely a halálbüntetés szégyenét lemosta az öngyilkosról és családjáról. Többnyire a büntettes maga sietett ezzel a halálos ítéletet megelőzni. Az illető egyéniség ünnepélyesen elbucsuzott családjától, fehér ruhába öltözött s legszebb szobájában a divánra heverve, hasát egy hosszában és egy keresztben futó metszéssel fölhasította ugy, hogy belei kidőltek. Háta mögött állt pedig legjobb barátja vagy legöregebb fia, a ki ebben a pillanatban fejét egy éles karddal levágta. – Ha a harakiri „ráparancsolt” vala, akkor annak részletei is megállapíttattak s kijelöltetett az az egyén is, a ki a deliquens fejét a kellő pillanatban leüsse. Érdekes neme volt a kettős, vagyis párbaj-harakiri. Ha t.i. egy előkelő japánit egy másik előkelő halálosan megsértett s attól nem kapott kellő elégtételt, kihivta harakirire. Meghivta ugyanis magához s ott ellenfele szemei előtt harakirizte le magát. Ellenfelének pedig követnie kellett példáját, különben holtig való becsületvesztésvárt rá.
Mit gondol ön, nem jó volna a harakiri ezen utóbbi nemét nálunk is behozni a „páros viaskodás” helyett?
