„Az idők így múlton múlnak,
Öreg évek elvonulnak,
Nap fiatal fényeskedvén,
Hold fiatal ékeskedvén;
Úszik ám a Vízasszonya,
Vízasszonya, ég leánya
Ama csendes nagy vizeken,
Homályos habok hegyiben.
Előtte a vékony víz-ség,
Megette a merő mennyég.
Esztendő kilenc már telve,
A tizedik nyárra kelve
Fölüti fejét a vízbül,
Homlokát a habok közzül,
Akkor alkotásit kezdi,
Téremtéseit teremti
A sík tenger tág mezején,
A temérdek víz tetején.
Hol kezét kanyarította,
Földfokot szakajt ki ottan,
Ahol lába földet éré,
Halas vermet vájt helyére;
Hol alá-alábukott volt,
Oda mélységeket módolt.”
Kalevala – Első ének - részlet
Gyűjtötte: Elias Lönnrot - *1802. április 9. – 1884. március 19.
A finn eredetiből fordította és a summázó versikét (címet) írta Vikár Béla
