Verdun előtt, 1916. április 27.
Nagy sietve egy örömhír: vessetek csak egy pillantást az 1916. április 26-i hadijelentésre! A két lelőtt gép közül az egyiket az én géppuskám szedte le.
Verdun előtt, 1916. május 3.
Fogadjátok szívbéli köszönetemet a születésnapomra küldött jókívánságokért! Kiválóan sikerült itt megünnepelnem. Reggel három, roppant idegborzoló légiharcot vívtam, este pedig Zeumerrel, az első számú pilótámmal bólé mellett üldögéltünk hajnali egyig, egy virágzó almafa alatt. Nagyon jól érzem magam az új feladatkörömben: harci pilóta vagyok. Azt gondolom, a háborúban egyetlen másik tisztség sem lehet számomra olyan izgalmas, mint ez. Fokkerrel repülök, a géppel, amivel Boelcke és Immelmann is hatalmas sikereket értek el. Holck halálát nagyon sajnálom. Három nappal korábban még meglátogattam őt, s nagyon vidáman töltöttük el az időt. Mesélt nekem a montenegrói fogságba eséséről. Az ember el sem tudja képzelni, hogy ez az egészségtől és erőtől duzzadó ember nincs többé. Szemtanúja voltam utolsó légiharcának. Először egy franciát lőtt ki a kötelékből, aztán láthatóan elakadtak a töltényei, ezért vissza akart repülni a vonalaink fölé. Ekkor egy egész francia raj akaszkodott rá. Fejlövéssel száguldott háromezer méteres magasságból a mélybe – szép halál! Holckot nem lehetne elképzelni fél karral vagy lábbal. Ma repülök el a temetésére.
Verdun előtt, 1916. június 22.
Hogy fogadtátok Immelmann halálát? Mindenki – még Boelcke is – úgy gondolja, hogy hosszú távon rá is sor fog kerülni. Lothar repülőszázadának parancsnoka sem tért vissza egy bombázó bevetésről. Egy nappal korábban a régi KG 1-esem1, a korábbi B.A.O.2 vezetőjét is lelőtték. Bizonyos von Gerstoff báró volt, valószínűleg a század valaha volt legrátermettebb parancsnoka. Mindig is nagyon kedveltem őt.
Verdun előtt, 1916. július 6.
Néhány nappal ezelőtt orra buktam a Fokkeremmel. Mindazok, akik látták, igencsak meglepődtek, amikor kis idő múlva teljesen sértetlenül másztam ki a roncsok közül. Jó barátom Zeumer már egy kicsit jobban van. Lelőtték a franciák, de néhány könnyebb horzsolással megúszta, majd három nappal később teljesen ostoba módon eltörte a combcsontját.
Foglalkoztat a gondolat, hogy elmegyek Boelckéhez, és a tanítványának állok. Szükségem van valami változatosságra. Ez nem visszalépés, hanem inkább újdonság lenne a számomra.
A Somme (folyó)-nál, 1916. október 5.
Szeptember harmincadikán lelőttem a harmadik angolomat. Lángolva csapódott a földbe. A szív egy kicsit erősebben ver, amikor az ellenség, akinek az arcát az előbb még láttuk, lángra lobbanva zuhan négyezer méteres magasságból a mélybe. Ahogy becsapódik, természetesen sem az emberből, sem pedig a gépből nem marad semmi. Azért egy kis címkét sikerült eltennem emlékbe. Az előzőről a géppuskát tartottam meg szuvenírként. Egy tőlem származó golyó van a závárzatában, ezért használhatatlan. A verduni franciámat sajnos nem számolhatom az áldozataim közé, mert akkoriban elfelejtették feljegyezni. Korábban az ember a nyolcadik után megkapta a Pour le Mérite-et, ám ez most már nem így van, noha egyre nehezebb az ellenfél lelövése. Az utóbbi négy hétben, a Boelcke-vadászszázad megalakulása óta, tíz gépből már ötöt elveszítettünk.
